Villongó csoport

A Létavértesi Villongó Táncegyüttes felnőtt csoportját 13 évvel ezelőtt megálmodó helyi művelődésszervező Nagy Imrét kérte fel a csoport szakmai vezetésére, aki a helyi, előképzettség nélküli, családos középkorúakból verbuválódott társasággal 2002-ben elkezdett „táncolni”. A csoport az évek folyamán pocsaj, esztári, vámospércsi tagokkal, és helyi fiatal felnőttekkel is kiegészült, számos tájegység tánckultúrájába betekintést nyert, és sajátította el az alapjait.

A csoport vezetője Nagy Imre, aki a gyermekcsoportok vezetőjével, Balla Fruzsinával közösen 2014-ben a településért végzett állhatatos tevékenységükért Létavértes Városáért Díjban részesültek.Néptánc